Íme a BMW i4

Genfi Autószalon hiányában egy online közvetítésben, a müncheni dizájncentrumból mutatta be az i4-es koncepció változatát a BMW. A model a jövő évben a gyártó házon belül fejlesztett ötödik generációs hajtásláncával gurul le a gyártósorról. Arról most sem derült ki sok információ, hogy ez pontosan mit is jelent például a töltési tulajdonságokra nézve. Azt viszont már régóta hangoztatják a németek, hogy az akkumulátor-technológia fejlesztéseinek köszönhetően akár 600 kilométeres hatótáv is elérhető a 80 kWh kapacitású Li-ion akkucsomagból a WLTP mérés szerint.

Az i4 teljesítményben sem szenved majd hiányt. A motorháztető alatt körülbelül 530 lóerő bújuk meg, ami álló helyzetből alig 4 másodperc alatt 100 km/h-ra gyorsítja fel a sportos szedánt. Viszont a végsebesség 200 km/h-ra lett korlátozva. Ebben a modellben a villanymotor megépítéséhez a BMW már egyáltalán nem használ ritkaföldfémet. Ennek köszönhetően jelentősen csökken az autógyártás környezeti lábnyoma.

Az i4 Conceptről virít, hogy egyelőre csak tanulmány. Ám Oliver Zipse vezérigazgató elmondása szerint a dizájn nagyon közel van ahhoz, amit 2021-ben a végleges változaton látni fogunk. A meglehetősen abszurd kinézetű iNEXT után jó újra látni egy olyan elektromos meghajtású koncepcióautót a BMW-től, ami hű a márkától megszokott sportosan elegáns dizájnnyelvezethez. Az alacsony hasmagasság, és az erős, magabiztos vonalak a villanyautó elején kifejezetten sokat dobnak a látványon. De azért ezen a példányon is akadnak olyan feltűnő torzítások, amelyeken biztosan csiszol még a BMW.

A beltér hozza a gyártótól elvárt modern és prémium minőséget sugárzó érzetet: a műszerfalra egy hatalmas, hajlított érintőképernyő került, ami állítólag előrevetíti az iNEXT és az i4 gyártási változataiban megtalálható kijelzőt, de azt nem erősítette meg, hogy valóban így fog kinézni a megvásárolható autók kezelőfelülete.

A gyártás jövőre indul a 200 millió euróból átalakított müncheni üzemben.

Forrás: https://totalcar.hu/magazin/technika/2020/03/04/muhelyprn_honda_civic/

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük